Felde Rebeka – Kaposvár

Felde Rebeka Kaposváron tart ZONA edzéseket.  -> FB: Felde Rebeka oldala

Hogy miért váltam edzővé, és miért pont a ZONA?

Jogos a kérdés életpályám miatt, hiszen egyetemi tanulmányaim, az ösvény amin elindultam, első ránézésre nagyon nem passzol a pörgős, ZONÁS edző életbe. Nemzetközi igazgatás szakon szereztem meg első diplomámat, és jelenleg jogász hallgató vagyok. Mindezek ellenére, mindig úgy éreztem, hogy leginkább akkor érzem jól magam, ha emberekkel foglalkozhatok, ha egy közösség aktív tagja lehetek és energiáimmal segíthetem a magam és mások céljait elérni. A zene, mozgás hétköznapjaimban gyerekkorom óta állandó. 17 évig néptáncoltam, és jelenleg is népdalénekesként tevékenykedek 2 zenekarban Kaposváron.Aztán jött a fordulópont. Egyre többet kezdtem el különböző típusú edzésekre járni, szemezgetni módszerekből, irányzatokból. A futás megszállottja lettem, sorra jöttek a félmaratonok, és 2016.októberébenben Budapesten lefutottam életem első maratonját is. Mindig a kihívást jelentő edzések tetszettek, ami valóban hatékony, és büszkeséggel tölt el, ha végigcsinálom. És akkor rátaláltam Enikőre és a ZONÁRA. Imádtam, hogy végre egy „maszkulin”, igazán pörgős, kemény mozgásformára leltem. Ami még különösen lenyűgözött, hogy kilépett a régimódi koreográfia alapú negatív értelemben „csajos” edzésvilágból és mind szakmailag, mind személyisége varázsával magával ragadott Enikő és a ZONA.

Egyre jobban beleástam magam a fitness világába, képzéseket végeztem el,  aerobik edző lettem és heti háromszori rendszerességgel kezdtem el órákat tartani egy kaposvári teremben. Folyton próbálok még inkább elmélyülni abban, amit csinálok, így elvégeztem a TRX képzést is. Hatalmas örömmel töltött el, mikor találkoztam Enikő felhívásával, hogy lehetőség van a ZONA edzők táborához csatlakozni. Májusban sikerült is, és hatalmas boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy Enikő kiválasztott és immár Kaposváron is dübörög a ZONA.

Az önbizalom, önmagunk elfogadása, a tudatos, egészséges életmód, a sport, a táplálkozás mind-mind a lételemünk és boldogságunk kulcsa. Arra törekszem, hogy itt Kaposváron egy vidám, egymást elfogadó közösséget teremtsek, ahova szívesen járhat bármely korosztályú és edzettségű nő és férfi. Fontosnak tartom, hogy példát mutassak, ötleteket adhassak és szakmailag helytálló segítséget nyújthassak a sport és táplálkozás terén is. Emiatt gyógytornász testvéremmel létrehoztunk egy közös oldalt, a Felderítőket, ahol blog bejegyzéseinkben gasztronómiában és az edzés, egészség világában barangolunk veletek.

És akkor egy kicsit magamról. Mennyit, mikor, hol edzek…

Minden hétköznap tartok edzést Kaposváron, heti 2 alkalommal ZONÁT, 4 TRX edzést, és még intervallum aerobikot, köredzést. Igyekszem arra törekedni, hogy a hétvégén aktív pihenéssel töltsem az időt. Ilyenkor gyakran kísérletezgetek receptekkel, ötletelek, új gyakorlatokat rakok össze, és igyekszem a családommal tölteni az időt. Nagyon fontos a pihenés, hagyni regenerálódni szervezetünket, hogy a megtett erőfeszítéseket izmaink feldolgozzák, elkerüljük a sérüléseket. A másik kulcsfontosságú eleme az egészséges életmódnak, a táplálkozás. Nem a koplalásra vagyunk kárhoztatva, hogy csinosak, fittek legyünk. Elképesztően fontos a megfelelő táplálék bevitel, a minőségi energiával ellátó élelmiszerek. Egy edzőnek, sportos életmódot folytató szervezetnek különösen fontos a minőségi táplálék kiegészítők, vitaminok beillesztése az étrendbe. Én a MAXnutrition termékeit szívből ajánlom nektek!

Infókat rólam, rólunk, kaposvári büszkeségeimről, lelkes ZONA csapatomról facebook oldalamon találsz! Várunk minden újonnan csatlakozót, visszatérőt szeretettel!

Back